Köszöntő

Talán ti is emlékeztek gyerekkorunk egyik kedvencére, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatra, amely végigkalauzolt az Országos Kéktúra útvonalán, és bemutatta tájainkat, kultúránkat, az ott élő embereket.
Régen tervezgetem már, hogy elinduljak Rockenbauer Pál és társai nyomában, és végigjárjam a túraútvonalat én is!
2011 tavaszán úgy tűnik, valóra válik az álom, és nekivágunk néhányan az útnak!
A blog az előkészületekről, és magáról az útról fog szólni, amit a túra alatt szeretnék minden nap frissíteni, hogy azok is átélhessék a nagy kalandot, akiknek nem volt módjukban velünk tartani!

2012. május 31., csütörtök

36 óra és folytatjuk

Másfél nap és újra útra kelünk! Komolyan mondom, hogy jobban fel vagyok pörögve, mintha valami egzotikus helyre indulnék! Már alig várom, hogy újra az erdőben gyalogolhassak, és esténként a vadonban verjünk tábort!

Szinte minden elő van készítve, a csomag összeállt, a hátizsákba pakolás próbája is megvolt már.

A csomag súlyán semmit nem sikerült csökkentenem, gyakorlatilag grammra annyi, mint ami tavaly volt, azaz kereken 17 kg.

A tartalom is szinte változatlan, de néhány dolgon finomítottam, és lett pár új holmi is:
Az esőkabátot lecseréltem egy nagy poncsóra, hogy hátizsákostul magamra tudjam húzni eső esetén. Így teljességgel kizárom a lehetőségét, hogy befolyjon a víz a hátizsák és a hátam közé! Szereztem még egy könnyű kamáslit is, hogy ne ázzon el olyan könnyen a bakancsom, ha magas és vizes fűben kell majd menetelnünk (az időjárás előrejelzés szerint lesz néhány ilyen napunk).
Tavaly az első napon teljesen szétázott a cipőm, a zoknimon keresztül leszivárgó víztől, amitől azonnal felpuhult és felhólyagosodott a lábam.
A pólóimat is lecseréltem, amivel ugyan súlyt nem, de a térfogatot lényegesen sikerült csökkentenem.

A buszjegy már megvan, a taxit lerendelem előre, hogy szombaton időben odaérjek a Stadionhoz, és 07:30-kor elindulhassunk Aggtelekre.

A csapat nem változott, maradtunk négyen, Szilvi, Attila, én és Quimby kutya.

A terv szerint 9 napon át fogunk gyalogolni a Bükkön, a Mátrán és a Cserháton keresztül, egészen Becskéig. Az út hossza 227 km, a szintkülönbség 7421 méter lesz . Szóval a terv az ez, de majd meglátjuk meddig jutunk!

A blogot szeretném minden nap frissíteni, úgyhogy olvassátok, lájkoljátok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése