Köszöntő

Talán ti is emlékeztek gyerekkorunk egyik kedvencére, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatra, amely végigkalauzolt az Országos Kéktúra útvonalán, és bemutatta tájainkat, kultúránkat, az ott élő embereket.
Régen tervezgetem már, hogy elinduljak Rockenbauer Pál és társai nyomában, és végigjárjam a túraútvonalat én is!
2011 tavaszán úgy tűnik, valóra válik az álom, és nekivágunk néhányan az útnak!
A blog az előkészületekről, és magáról az útról fog szólni, amit a túra alatt szeretnék minden nap frissíteni, hogy azok is átélhessék a nagy kalandot, akiknek nem volt módjukban velünk tartani!

2013. május 21., kedd

Betonúton Lesenceistvándra

Ha ezzel a szakassBzal kezdené mindenki a túrát, akkor biztos, hogy sok embernek elmenne tőle azonnal a kedve! A 25 kilométeres táv 80%-át aszfalton kellett megtennem, olyan forgalomban, hogy időnként percenként 10-12 autó is elrobogott mellettünk! Ha kulturált, intelligens autósok lennének Magyarországon, még akkor is veszélyes út lett volna, de mivel nem így van, kb. 50 százalék volt, hogy túléljük ezt a napot! A többség pont leszarta, hogy ott baktattunk az út szélén, néha csak centiméterekre húztak el mellettünk...


És ez csak az egyik fele a történetnek, a másik, hogy egész nap kipufogógázt, port és mocskot lélegeztünk! A zajról már nem is beszélve!
Nem értem, hogy miért nem változtatnak az útvonalon! A 60-as 70-es években még elviselhető lehetett a forgalom, de azóta biztos megtöbbszöröződött az autók száma! Kedves MTSZ ébresztő, ez nem túra, hanem tortúra!


Azért volt látványos része is a napnak! A Szigligeti vár, a Szent György-hegyre felvezető út, a Lamborghini traktor, a fenti kilátás, a Bazaltorgonák, valamint Tapolcán a Malomtó és környéke. Ott még egy jót is ettem a Hotel Gabriella vízen úszó teraszán!

A holnapi napom remélem zöldebb és nyugodtabb lesz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése