Kb. kilenckor indultam el, és egyből egy kemény emelkedővel találtam magamat szemben, ami a Hegyes-kőre vitt fel! Az utat fehér apró virágos rekettyés övezte, ami csak úgy hemzsegett és zengett a rengeteg szúnyogtól! Fenn a tetőn leroskadtam a fűbe, és gyönyörködtem az elém táruló látványban, valamint akkor szembesültem a mai napi távval és domborzattal, ott terpeszkedett velem szemben a Gerecse a maga 633 méteres magasságával a TV toronnyal a tetején. Nagyon távolinak tűnt, sejtettem, hogy nehéz napom lesz!
Innen egy pillanat alatt leértem a pincesorhoz, majd jött a második kaptató, ami a Kősziklán vitt át Mogyorósbányára. Itt felfelé többször meg kellet állnom pihenni, mert nem elég, hogy meredek volt az út, de egy szűk kis vályúban vezetett, ami alig volt szélesebb 20-30 centinél, és néha a mélysége is ennyi volt.
Mogyorósbányára az út az óvodához érkezett, ahol megismertem Járóka Klaudiát, aki épp szabadságon volt, és a kerítésen át heccelte a bringájáról az oviban lévőket!
Ezután mellém szegődött, megitatta Quimbyt, és elvezetett a kocsmához, ahol a pecsét volt. Közben be nem állt a szája, mondta a magáét, és egyfolytában kérdezett! A sörözőnél jött a Puszedli nevű puliféle keverék, és jól megkergette szegény Quimbyt! A pecsételés után elköszöntünk egymástól, ő haza ment, én meg tovább Péliföldszentkeresztre, ahova egy újabb jó kis emelkedővel az Öreg-kövön át jutottam el. Itt lepihentem a forrás mellet, jót ebédeltem a magammal hozott konzervből, ittam a friss forrásvízből, és kiszabadítottam a lábamat a fogságból, mezítláb szaladgáltam a fűben. Közben viharfelhők gyűltek az égen, a távolból mennydörgés is hallatszott, ezért gyorsan összekaptam magamat, hogy a vihar elől meneküljek.
Gyorsan megnéztem a templomot és a kolostort, pecsételtem, és elindultam újból hegynek fel. Kezdtem azt hinni, hogy megúszom, de az erdőben elkapott a zivatar! Gyorsan elővettem az új poncsómat, ami alá hátizsákostul beférek, és így baktattam tovább. Az út néhány perc alatt úgy felázott, hogy lefele lépkedés helyett szinte csak csúsznom kellett! Ha nem lettek volna botjaim, valószínűleg fenéken csúszva érkeztem volna a lejtő aljába! Az eső hamar elállt, és mi mentünk tovább, amíg el nem értünk az első kerítésig, amin létra vezetett át.
Quimbyt felraktam a tetejére, de természetesen arra az oldalra ugrott vissza, ahonnét érkeztünk, vagy 10 percig könyörögtem neki, hogy oldja meg maga a helyzetet, de végül a hónom alá kaptam, és áthoztam én. A következő három kerítésnél és létránál, kettőnél megoldotta maga, egynél azonban újabb segítségre volt szüksége. Ezekben az átkelésekben nem csak ő, hanem én is rendesen elfáradtam, mivel a mai napon a rövid (kb. 20 kilométer) táv ellenére majdnem 1000 méter szintkülönbséget teljesítettünk, az állandó hegymenetekkel. Az éjszakát a pusztamaróti táborban töltjük, egy kis faházban, majd holnap folytatjuk tovább, remélem zivatar és vihar nélkül!
Location:Pusztamarót, Magyarország
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése