A Szajki tavaktól Sárvárig

A hosszú nyári szünet után a múlt hétvégén visszatértünk a Kéktúrához a Pünkösdkor megismert új útitársaimmal. Mivel ők csak Sümegig jutottak a nyáron, én is itt csatlakoztam hozzájuk Quimbyvel, hogy repetázhassunk a túra legunalmasabb szakaszából, Sümegtől a Szajki tavakig. Itt tavaszhoz képest nem történt semmi, ugyanolyan jelentéktelen maradt a táj. A társaimnak köszönhetően azonban most gyorsabban fogytak a kilométerek! Az egyetlen említésre méltó történés egy találkozó volt az amerikai sráccal, aki szembe jött velünk. Akkor egy hete volt úton, és azt tervezte, hogy 4-5 hét alatt teljesíti a Kéktúrát.

A Szajki tavaknál rövid pihenőt tartottunk, ettünk egy jó hamburgert és ittunk egy sört a Jégkertben, ami elvileg zárva volt, de Tulok Jánosné mint mindig, most is nagyon kedves volt és segítőkész.
Mire Hosszúperesztegre értünk besötétedett. Az egyik autónk itt várt bennünket, amivel visszajutottunk a sümegi szállásunkra a Kisfaludy vendégházba. Gyors vacsora, majd alvás.

A Tomaji-erdőben Káldra menet

Vasárnap korán keltünk, mert az autókkal kellet logisztikázni. Először mindkettővel irány Sárvár, majd az egyikkel vissza Hosszúperesztegre, ahonnét újra gyalog folytattuk az utat. Innen egyre változatosabb lett a táj, előbb szántók között, majd egyre szebb és színesebb erdőkön át jutottunk el Káldra kb. 3 óra alatt. Káldon a kocsmában pecsét, sör, és jó beszélgetés a gombászó helyiekkel, Balázzsal és az Ausztriában autókat restauráló ismeretlen nevű egyénnel, akinek a csomagtartója tele volt Galambicával.

Káld után bevetettük magunkat a Farkas-erdő mélyébe, ahol hatalmas tölgyek és bükkök szegélyezték az utat. Végre igazi erdőben jártunk újra!
Egy jó óra alatt elértük a Hidegkúti erdészházat, pecsételtünk, és mentünk is egyből tovább. Innentől nyílegyenes aszfaltozott út vitt az erdőben egészen a következő pecsétig, a Rózsakerti erdészházhoz.

Útközben érdekes lényekkel találkoztunk az aszfalton

A kerítés tövében lepihentünk, megettük a szendvicseinket, és szusszantunk egy rövidet.

Miután felkerekedtünk egy pillanat alatt beértünk Gércére, ahol a bevezető útról szép kilátás nyílt a Ság hegyre. A Kismackóban pecsét, kóla, sör, majd tovább a kék jelzésen. Újra szántók és erdők váltották egymást. A Haraszti erdőben volt egy gyorsasági szakasz, ami teljesen egyenes és szinte vízszintes volt. Itt tényleg belehúztunk, hogy még világosban beérjünk Sárvárra.

Az utolsó 7 kilométert sajnos aszfalton kellett megtenni. Hegyközségnél rátértünk a 84-es főútra, átkeltünk a Rába hídon és megérkeztünk Sárvárra. Még épphogy láttunk valamit a városi csónakázótóból, de a várhoz már teljes sötétségben értünk.

A sárvári vár

Keresztülvágtunk a város központján, cikáztunk egy kicsit a szűk utcákban, majd elértük a vasútállomást, utunk végpontját. A pénztárban gyors adminisztráció, majd az itt hagyott autóval vissza a másikért Hosszúperesztegre, majd két autóval haza Budapestre.

A két nap alatt közel 80 kilométert gyalogoltunk, ami azt jelenti, hogy Írott-kőig már csak 70 km van hátra. Ezt az utolsó szakaszt a következő napokban fogjuk teljesíteni, akit érdekel a vég, az kövessen most minket!