Köszöntő

Talán ti is emlékeztek gyerekkorunk egyik kedvencére, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatra, amely végigkalauzolt az Országos Kéktúra útvonalán, és bemutatta tájainkat, kultúránkat, az ott élő embereket.
Régen tervezgetem már, hogy elinduljak Rockenbauer Pál és társai nyomában, és végigjárjam a túraútvonalat én is!
2011 tavaszán úgy tűnik, valóra válik az álom, és nekivágunk néhányan az útnak!
A blog az előkészületekről, és magáról az útról fog szólni, amit a túra alatt szeretnék minden nap frissíteni, hogy azok is átélhessék a nagy kalandot, akiknek nem volt módjukban velünk tartani!

2015. október 1., csütörtök

Nordalpenweg 01 Mattersburg-Hochwolkersdorf

A tegnapi húzós nap után a mai pihenőnek számított a maga 16 kilométerével. Reggel nem is kapkodtunk az indulással, 11 óra volt mikor eljöttünk a szállásunkról. A szállodai szobában még indulás előtt Quimby beszorult az ágy alá, ami egyszerre volt ilyesztő és nagyon vicces is, mert próbált magától kijönni, de csak vergődött, mint egy hátára fordult bogár. Végül kettőnk segítségével, de sértetlenül kihúztuk alóla.

A várost gyorsan magunk mögött hagytuk. Szépen gondozott hétvégi kertek, és gyümölcsösök között vezetett az út egyre feljebb és feljebb.

Az első látnivaló egy kis mocsaras tó volt a hegyoldalban, amire ott akkor nem is igazán számítottunk.





Innen megint csak felfelé kanyargott az út egészen Fraknó váráig (Burg Forchtenstein), amit nagyon szépen rendberaktak, és kiegészítettek egy modern étteremmel és kilátó terasszal. Itt ittunk egy kólát, pihentünk kicsit.





Ezután tovább masíroztunk ismét hegynek fel a Rosaliakapelléig (700 m).
A kápolna előtti területről hatalmas panoráma tárult elénk. Az enyhén párás idő ellenére Soprontól egészen Bécsig el lehetett látni.





Hochwolkersdorf már csak 6 kilométerre volt, ahová gyorsan elértünk. Útközben végre megpillanthattuk az igazi hegyeket, Semmeringet és a Raxot is, ami igazán felvillanyazozott mindkettőnket.

Rendbe szedtük magunkat a fogadóban, elsétáltunk vacsorázni, és most készülünk a holnapi napra.


Location:Dorfstraße,Hochwolkersdorf,Ausztria

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése